Vip phone
referenciák

VIP-Phone

Partnerünk a mobiltelefonok és telekommunikációs eszközök piacán meghatározó szereplő, jól ismeri környezetének lehetőségeit és nehézségeit egyaránt. Megbízásuk kezdetben az online értékesítési hatékonyság növelését célozta, később azonban – a projektet és a piaci sajátosságokat részletesebben feltárva – egy átfogóbb stratégia megalkotásában és megvalósításában dolgozhatunk együtt, melynek sikerét az egyes eszközök mutatószámain túl, folyamatos együttműködésünk is bizonyítja.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a VIP-Phone a vevők számán túl, ügyfeleinek elégedettségét is jelentősen növelte, amely köszönhető a VIP ügyfélkiszolgálásnak és a vállalati kommunikáció magas szintű rendszerbe szervezésének egyaránt.

A stratégiai terv elkészítését követően, elsődleges eszközként egy központi webáruház rendszert alakítottunk ki, mellyel immár nem kizárólag az online forgalmat kezelik az értékesítő munkatársak, hanem egységesen támogatják a fizikai boltot és a virtuális vásárlásokat egyaránt. Erre az alapra helyeztük a közösségi kommunikációt a B2C szektor felé, valamint az adatbázis marketing tevékenységet, mellyel elértük, hogy a vásárlók valóban egyedülálló szolgáltatást kaphassanak, ügyfelünk pedig biztos lábakon álló törzsvásárlói bázist.

webtervezés

Az ár-összehasonlító oldalak világában, egy kiélezett versenyben óriási kihívást jelent egy olyan webshop felépítése, amely a természetes találati listában is megállja a helyét, és a célcsoport szigorú elvárásait is maradéktalanul teljesíti. Mindeközben szem előtt tartva, hogy az elsődleges konverziós célunk a termékek minél nagyobb volumenben történő értékesítése.

A VIP csoport filozófiája, hogy vásárlóinak a különlegesség érzését kölcsönözze, nem csupán a vásárlást megelőzően, hanem az azt követő hónapok-, évek során is. Ennek megfelelő felépítést választottunk a webáruház rendszer felépítésében, az első menüponttól kezdve, az utolsó szöveges oldal létrehozásáig, igazodva a kereskedelmi oldal elvárásaihoz.

Ezen alapelvek mentén született meg egy olyan weboldal rendszer, amely képes:

  • hatékonyan kezelni a látogatókat, irányítva őket a konverziós pontok felé
  • egyszerűen kezelni a megrendeléseket, mind az ügyfelek-, mind az értékesítők igényeinek figyelembe vételével
  • maximálisan kiszolgálni azt a célrendszert, amelyet a tervezés során ügyfelünkkel közösen tűztünk ki.

A korábbi konverziós eredményeket sikerült túlszárnyalni és ma már a webshop az elsődleges eszköze a szegmentált adatbázis folyamatos gyarapításának is, amely a shop bevételének egyre nagyobb hányadát adja. Emellett a megrendelések kezelése is jelentős mértékben leegyszerűsödött, időt és erőforrást takarítva meg partnerünknek.

éves marketing tervezés

Tartós eredmények nem születhetnek körültekintő stratégiai tervezés nélkül. Az éves marketing terv keretén belül egy átfogó gazdasági elemzést végeztünk a szektorban, amely irányt mutatott a vállalkozás következő éves marketingkommunikációs teendőivel kapcsolatban.
A fogyasztói szokások feltérképezésére kutatást folytattunk, amely alapján alaposan megismertük a célcsoportot – ezen belül az igényeiket, attitűdjeiket-, és a mobil távközléshez való viszonyukat.
Ennek alapján egy olyan stratégiát vázolhattunk fel, amely nem csupán egy elképzelést és egy homályos célkitűzést képvisel, hanem egy valós piaci igényekre szabott tervet, mely egyaránt kielégíti a fogyasztói igényeket és a befektetői elvárásokat.

adatbázis marketing

A törzsvásárlói bázis kialakításában elsődleges szerep jut azoknak az eszközöknek, amelyekkel személyre szabott kommunikációt folytatunk. Legfontosabb ilyen eszközünk az adatbázis marketing, hiszen vevőinkről nyilvántartunk minden fontos információt, így mindig pontosan azt tudjuk nyújtani nekik, amire szükségük van.

Ezzel az egyszerű eszközzel folyamatosan növeljük a kereskedelemből származó bevételeket, és a törzsvásárlók számát egyaránt. Különösen nagy értéke ennek az eszköznek, hogy akár olyan promóciót is létrehozhatunk a segítségével, amely a versenytársak figyelő tekintete előtt láthatatlan marad.

Az adatbázis építésekor különös figyelmet szentelünk az egyes eszközökkel való kapcsolódási lehetőségekre, a hatástöbbszöröző faktorok beépítésére, melyek garantálják az üzeneteink célba érését és befogadását.
Az adatbázis méretét és a levelekből érkező látogatások számát szűk egy év alatt jelentősen megnöveltük, és ezzel párhuzamosan az email kommunikációból érkező vásárlási tranzakciók számát is megnöveltük.